A nagy hír: Magyarország a korrupcióérzékelési rangsorban ismét az utolsó helyet foglalja el az EU-s országok rangsorában. Na és akkor mi van? Mi fog ettől változni? Kinek okoz ez meglepetést? Mi van, ha nem az utolsók vagyunk, hanem visszafelé mondjuk az ötödikek? Számít ez valamit, számít ez valahol? Közelebb kerülünk egy kormányváltáshoz azzal, hogy ez a történet 1-2 napig lesz hír, s hogy korrupcióellenes szervezetek és politikusok felmondják az ilyenkor szokásos mantrát, ill. válaszolnak a nekik feltett panelekre az állam foglyul ejtésétől kezdve a Lölő jelenségig? Aztán a következő lista megjelenésekor vagy a témában tartott következő konferencián majd ugyanez sokadszor.
A 2022-es önkormányzati választás előtt azt kérdezték tőlem, hogy mennyire befolyásolja manapság a választókat a korrupció jelensége, mennyire ítélik azt el. Erre én azt válaszoltam, hogy nagyon is, s ha a mostani kormány megbukik, az okok között elöl lesz ez a motiváció. Ez persze nem egy nagy felismerés, hiszen Európa- és világszerte (a közvetlen szomszédainkban is) erre számos példa van. De hogy ez a bukás mikor jön el Magyarország vonatkozásában, az már egy egészen más történet. S ebből a szempontból nagyon fontosnak tartom azt az attitűdöt – ami nyilvánvalóan másfelé is előfordul, nálunk viszont szerintem hatványozottan –, hogy nagyon-nagyon érzékenyek vagyunk az állami, politikai, gazdasági korrupcióra úgy általánosságban, de ez az érzékenység rendkívül lecsökken, ha a saját oldalunk politikusairól vagy gazdasági potentátjairól van szó. Nagy keletje van az ilyen típusú visszaélésekről szóló beszámolóknak és időnként (már elnézést) show-műsoroknak, de elfordítjuk a fejünket, elkapcsolunk, elkezdünk viszonyítgatni, ha az általunk becsült politikai oldal politikusai keverednek csalási vagy korrupciós gyanúba. Ráadásul sokkal kifizetődőbb, sokkal nagyobb a politikai haszon egy közéleti szereplő számára, ha gyakran már a demagógia szintjén csak a másik oldalt szapulja, ahelyett, hogy a saját házuk táján is söprögetne. S ebből a szempontból miben különböznek egymástól?
Nézzetek Tatabányára! A 2019-es ellenzéki koalíció már rég felbomlott, ki ide, ki oda húz a hatalmat szerzett képviselők közül, feláldozva a város érdekeit a saját egyéni érdekeik (hasznaik) oltárán. Sajnos említhettem volna más települést is. De persze: egy adott oldali nézőpontból az lóg ki a sorból, aki ezt szóvá teszi. Utána meg jön a csodálkozás, ha az ismerősünk az aktuális választás előtt közli velünk: „Ezekre én miért szavaznék? Mennyivel jobbak amazoknál?”
Nézzétek az MMM választási projektjét! Szőrén szálán – értsd eredmény nélkül, egy része az MMM-en csak átfuttatva – eltűnt (elfüstölt) néhány milliárd forint. A probléma leginkább nem ott van, amit a kormányzati propaganda sulykol - honnan jött a pénz -, hanem, hogy mi valósult meg belőle (pl. a marketing tanácsadás mögött milyen valós teljesítés volt), s hogy az utalási láncolat végén kihez került (ki volt pl. a WC-papíros)? S mi erre a mentség ezen a térfélen? Hát az, hogy „a Fidesz is ugyanígy csinálja, akkor nekünk miért ne lehetne”? Vagy: „ugyan hagyjuk már ezt a pár milliárdot, a Fidesz egy nap alatt többet lop”. Így akarunk rendszert váltani?
Vagy itt van Varjú László! Nem a Kunigundás rendőrségi bohózat miatt, hanem azért, mert pénzt ígért Horváth Imrének, hogy visszalépjen a jelöltségtől. Ha ez így történt – márpedig az elsőfokú ítélet szerint igen – az valóban korrupciós jellegű bűncselekmény, annak aki ilyen jellegű előnyt ad vagy elfogad, nincs helye a közéletben. Legyen fideszes vagy akárki más az illető.
Visszatérve a korrupciós indexre. A Transparency International ilyenkor üzletembereket és szakértőket kérdez meg arról, hogy milyennek érzik a korrupció fokát a közszektorban az adott országban. Oké! Azt viszont nem érzékelem, hogy az egyébként diszkriminatív adó- és egyéb kedvezményekkel elárasztott magyarországi nagyvállalati vezetők bármelyike nagyon elégedetlenkedne a rendszerszintű korrupció miatt. Naná, ha a hatóságok (pl. környezetvédelmi, építésügyi) a szájuk íze szerint, kormányzati segédlettel (a jogállami elveket félretéve), bírálják el gyorsított ütemben a beadványaikat. A kérdőívekre persze felelősség nélkül, bátran válaszolnak. Kettőn áll a vásár! Mi pedig legyünk mélyen meghatva!
Ha a közéleti-közhatalmi korrupció megítéléséhez továbbra is úgy viszonyulunk, ahogyan azt a fenti példákban is említettem, korrupciós indexek-, kondicionalitási eljárások-, egyéb brüsszeli kanosszák-, nagyívű leleplezések ide vagy oda, ez a világ még nagyon sokáig velünk maradhat. A napi felháborodás az aktuális állampárti korrupciós ügyeken jól láthatóan nem elég, azon túl nem ártana életképes-, oldalaktól függetlenül vállalható-, és lehetőség szerint feddhetetlen politikai alternatívát teremteni a rezsimmel szemben. Ettől egyelőre nagyon messze vagyunk.