Az intézményesített,  felülről vezérelt korrupció nemcsak a gazdaság egészséges fejlődését fékezi, nemcsak a valóban versenyképes, innovatív cégek piaci érvényesülését akadályozza, nemcsak a tisztességes piacgazdaság működését teszi lehetetlenné,  hanem a legnagyobb pusztítást a társadalmi közbizalom aláásásával végzi.

Nem számít a szakértelem a tehetség.   Nem  a rátermettség, a szorgalom,  a találékonyság vagy a felkészültség dönti el, hogy ki tud érvényesülni, ki nyer el egy állást, megbízást.   A lényeg, hogy kinek hova csúsztatunk és mennyit.  A korrupció bele van építve szó szerint a térkövekbe, az utakból kilopott aszfaltba, a leszámlázott, de soha el nem készült javításokba.

A korrupció piaci árfolyamát szinte mindenki ismeri, ha meg nem, akkor hamar szólnak az érintettek mennyit kell hova visszaadni. A rendszerváltozás zavaros évei új erőt leheltek a kádári posványból átmentett trükközésekbe, a mindennapok pitiáner túlélési technikáiba. A tét megnőtt a tegnapi  pitiáner ügyeskedők  fehérgalléros nagymenő gazemberek lettek. A módszerek nem sokat változtak csak a lóvé lett egyre több. Néhány nap alatt akár egyetlen forint befektetése nélkül milliárdokat lehetett keresni munka nélkül ügyeskedéssel és megfelelő politikai kapcsolatokkal felvértezve.

A piac szabadsága a szabad rablás szabadsága lett sokszor, és a helyzet alapvetően az elmúlt 30 évben  nem sokat változott. Miután nem maradt már mint privatizálni,  jöttek a közpénzek lenyúlásának egyre kifinomultabb módszerei, majd az uniós pénzek beáramlásával és Orbán hatalomra lépésével intézményesítetté vált a fosztogatás.

Ma már mindent körbevesz, mindenhova behatol, penetráns bűzével eláraszt minket és nincs menekvés  előle.   Bezárhatjuk az ablakot, de ha szellőztetni akarunk, megint bejön ez a penetráns bűz, helytől függően hol jobban hol kevésbé érezzük, de magunkba szívjuk nap mint nap.

Mészáros Lőrincek, Tiborczok Orbanisztánja ez, a regnáló hatalom ideológusai őszinte pillanataikban  a közpénzek intézményesített lopását nemes egyszerűséggel a nemzeti burzsoázia megteremtésének egyetlen lehetséges útjának tekintik. Így legalább magyar zsebekbe kerül a zsozso, nem  külföldre, teszik hozzá.

A nokiás dobozok, a jó helyre született falusi gázszerelők, a kertje végébe stadiont építő kormányfő országában ugyan egyre nehezebben bírjuk az állandó bűzt, de megszoktuk.

Néha fellázadunk, néha máshova húzzuk be az ikszet, de másnap megint arra ébredünk, hogy a bűz még mindig ott van, még mindig velünk van.

Így nagyon sokan alkalmazkodnak, besimulnak a rendszerbe, mint régen a földesuraknak, most a hatalom helyi erős  embereinek fizetik meg az adót, a túlélés, a boldogulás adóját.

A társadalom többsége a mindennapok kellemetlen, de kikerülhetetlen részének tekinti a korrupciót, amit sokszor nem is éreznek annak. Fizetünk a TB fedezte ellátásokért, műtétekért, a várólista elkerüléséért. Elfogadjuk a számla nélküli javítást. Összekacsintunk a sok minimálbéres fizetés láttán, majd a kocsmában keményen beszólunk Mészarosnak és Tiborcznak, mert nekik már belehet.