1919-ben az összeomlott Német Birodalomban egy, a keleti frontot többször megjárt katona, kiábrándulva a nemzetek közötti vérgőzös háborúkból, csatlakozott Németország Kommunista Pártjához.  Az orosz anyától és német apától a felső középosztályba született Richard Sorgét aztán 1929-ben szervezi be a szovjet katonai hírszerzés és válik Sanghajban és azt követően Tokióban a világtörténelem egyik legnagyobb hírszerzőjévé.

Owen Matthews történész nemrég egy 435 oldalas könyvet publikált (’An Impeccable Spy’, Bloomsburry Publishing) Sorge elképesztő pályájáról, intellektusáról, lelki vívódásairól, átütő sikereiről és végül végzetes elárultatásáról Sztálin inkompetens és brutális hatalmi gépezete által.

A levéltári kutatásokra épülő, fényképekkel gazdagon illusztrált műből eddig ismeretlen részletességgel bontakozik ki az 1920-as évek Németországának társadalmi szétesése és az 1930-as évek Japán szoldateszkájának belső viszonyai.  Sorge hihetetlen módon egyszerre volt tagja a Szovjet Kommunista Pártnak, a német nemzetiszocialista pártnak, szolgált legbensőségesebb tanácsadójaként a német nagykövetnek Tokióban, miközben annak felesége a szeretője volt.

Sorge stratégiai fontosságú, szigorúan titkos információi a német és japán haditervekről azonban jórészt elkallódtak, vagy lesajnálásra kerültek Moszkvában a Kreml gyilkos belharcai közepette.  Bár Sztálin végül elhitte Sorge jelentését, hogy a japánok nem fogják megtámadni Szibériát – és így onnan még időben csapatokat tudott átdobni Moszkva védelmére -, a legfontosabb információt, azaz, hogy Hitler megtámadni készül a Szovjetuniót, a Kreml ura dezinformációnak tartotta.

A véreskezű diktátor

Sztálin 1937-38-as Nagy Terrorja végzetes lett volna Sorge számára is, de volt annyi esze, hogy megtagadta a parancsot és nem utazott vissza Moszkvába.  A könyv elképesztő részletekkel szolgál Sztálin paranoiás, tömeggyilkos őrületéről – amelyet a német titkosszolgálat is segített hamis dokumentumok gyártásával.  A szovjet politikai rendőrség (NKVD) 1937 és 1938 során letartóztatott 1 548 366 állampolgárt, akik közül 681 692-t kivégeztek.

Az 5 szovjet marsall közül hármat, a Vörös Hadsereg tábornoki karának 90 százalékát, az ezredesek 80 százalékát és az alacsonyabb rangú tisztek közük 30 000-t letartóztattak az NKVD pribékjei.  A szovjet katonai hírszerzésnek 6 különböző vezetője volt 1937 és 1939 között, akik közül ötöt kivégeztek, a hatodikat pedig 15 éves Gulag száműzetésbe küldtek.  Az ilyen szintű őrület láttán érthetőbbé válik, hogy a Szovjetunió alig pár évvel később miért vesztett 27 millió (!) embert a második világháborúban.

Sztálin újra népszerű az oroszok körében

Sorgét és kémhálózatát 1941-ben a japánok végül lebuktatták.  Moszkva azonban a füle botját sem mozdította kiemelkedő hírszerzője kiváltásáért, így végül 1944-ben Sorgét Tokióban felakasztották.  Sztálin halála után a szovjet vezetők csak egy francia-német filmből döbbentek rá arra, hogy micsoda kvalitású kémjük volt és Sorge 1964-ben poszthumusz a Szovjetunió Hőse kitüntetést kapta.  Ahogyan Matthews fogalmaz a könyv zárómondatában: Sorge tragédiája az volt, hogy a főnökei gyáva, rongy alakok voltak, akik a karrierjüket azon ország érdekei elé helyezték, amelyért a világ egyik legnagyszerűbb hírszerzője az életét áldozta.

Az pedig mi tesszük hozzá, hogy a mai, KGB-sektől uralt orosz politikai vezetésnek köszönhetően a sztálini terrort jórészt teljesen kivették az orosz iskolák tananyagából.  A Kreml újra élteti a nagy vezért és a propaganda hatására mára az oroszok 70 százaléka nyilatkozik elismerően arról a véreskezű diktátorról, aki igazoltan felelős több millió ártatlan orosz haláláért.