Nem tudom, hogy kinek volt ez a nagy ötlete a Fideszben, de úgy tűnik nagyon bejött nekik: Erdélyben ugyanis nem volt elég díszellenzéki politikus, akiket közvetlenül alázni lehetett volna, akikből direktben bohócot lehetett volna csinálni ország-világ előtt. Nosza: hívjuk meg őket Tihanyba!
Egy vitára saját (fideszes) közönségünk elé, saját jól fizetett propagandistáink moderálásával. Mit veszíthetünk? (Hát így semmit.) A panelekből, közhelyekből építkező politizálás magasiskoláját képviselő Momentumból persze hiányzik az önismeret és az önkritika képessége is. Ezért boldogan vállalták a fellépést, minek utána az ellenzéki nagyérdemű (már akinek eddig még voltak kétségei) is megállapíthatta: ebben a pártban még Fekete-Győrnél is van lejjebb. Van bizony. S ezt még az sem mentheti, ha pl. egy Závecz Tibor - kilépve független elemzői szerepéből - azt bizonygatja az ellenzéki lélegeztetőgép (ATV) mellett ülve, hogy mennyi tehetséges ember van a Momentumban, s, hogy most ők versengenek a DK-val az ellenzéki vezető szerepért. (Na itt kér egy újabb kávét mindenki a Fideszben.)
A másik fele a történetnek - őszinte sajnálatomra - Márki-Zay Péter. Sajnos a Fidesz újabb 2/3-ában játszott szerepéhez képest itt is van lejjebb: mosolygós, derűs hangulatot árasztó kép Deák Dániellel, a Fidesz idióta fő propagandistájával vagy közös szelfi még több ilyennel - a Fidesz-média krémjével, a NER ügynökeivel. "Jókedvűn, derűsen, bumm bele oda!"-ugrik be erről Kern András örökbecsűje. Bele a NER közepibe. Ezután már elég lesz ezeket a képeket (amelyekkel tele vannak a fideszes facebook-oldalak) lobogtatni bárkinek, jókor, jó helyen. Ez van akkor, ha valakin annyira elhatalmasodik a szereplési kényszer, hogy se lát, se hall: oda is elmegy, ott is fotózkodik, ahol felelős ellenzéki politikusnak semmi keresnivalója nem lenne. Ahová csak azért hívják, hogy csőbe húzzák.
Mi lesz itt 2024-ben? Katasztrófa, ha új, hiteles, tartalmi mondanivalóval és valódi támogatottsággal rendelkező politikai erők nem jelennek meg addig a színen. Ahhoz viszont építkezni kellene, aminek egyelőre a nyomát nem látni - ezeknél legalábbis. Így aztán marad az üres, populista és színvonaltalan médiapolitizálás.
2022.08.28. 22:11
(kép forrása: atlatszo.hu)